Az adótanácsadó szemszögéből: Miért komplikált az elektromos autók töltése?

Az elektromos autóval (vagy plug-in hibriddel) rendelkezők számos problémával találkozhatnak az e-autók hétköznapi használata során. Az akkumulátor-töltés adta gyakorlati kihívások mellett a kapcsolódó adójogi kérdéseket vesszük szemügyre bejegyzésünkben.

Az elektromos autózás ugyan még számos gyermekbetegséggel küzd, az utóbbi időben egyre inkább használható alternatívát kínálnak belső égésű motoros társaik mellett. Belső égésű motorhoz szokott hétköznapi felhasználó kezdetben azonban számos kellemetlenséggel találkozhat, különösen ha e-autójának akkumulátorát nem otthoni hálózatról, hanem nyilvános töltőállomáson szeretné feltöltetni:

1. 1. Az autógyártók különböző csatlakozókkal látták el az autóikat, így nem minden töltőoszlop kompatibilis az adott e-autóval
   2. Az adott töltőállomáson rendelkezésre álló töltési teljesítmény jóval kisebb, mint amivel az autót időhatékonyan fel lehet tölteni (vagy az autó nem képes magasabb töltési teljesítményre)
   3. az ingyenesen elérhető töltőoszlopok az egyre nagyobb kapacitású akkumulátorokat nem képesek kellő mértékben, hatékonyan tölteni
   4. az adott töltőoszlop sokszor foglalt, vagy gyakran tapasztalható üzemszünet
   5. a töltések egységára, elszámolása töltőoszloponként, üzemeltető hálózatonként eltérő, sokszor függenek a névleges töltési teljesítményszinttől, a felvett áram mellett sokszor percdíjas elszámolást is alkalmaznak

A fenti problémákon túl a legtöbb fejfájást a fizetési megoldás okozhatja a felhasználóknak. A töltés megkezdéséhez szükség van egy elektromobilitási szolgáltató fizikailag kibocsátott kártyájára, de legalább a szolgáltatónál előzetesen elvégzett felhasználói fiók regisztrációra, ezek nélkül a töltési folyamat nem indul el. A regisztrációt szolgáltatókként külön szükséges elvégezni, így hosszabb utak során – különösképpen külföldön- célszerű előre felkészülni a töltési lehetőségekről.

Sok töltőoszlopnál kizárólag applikáció segítségével lehet a töltést elindítani, mely felesleges időpazarlást okoz a töltési időt minél inkább redukálni szándékozó autósnak. De miért is ilyen bonyolult töltőáramhoz jutni, és miért nem lehetséges a töltés az automata üzemanyagtöltő állomásokhoz hasonlóan, ahol a bankkártya „lehúzása” után rögtön hozzájutunk a szükséges benzinhez vagy gázolajhoz? Az adótanácsadó szemszögéből: a számlázás miatt!

Számlakibocsátási kötelezettség

Az e-autó felhasználó ugyanis nem közvetlenül a töltőoszlop üzemeltetőjétől vásárolja a töltési áramot, hanem az elektromobilitási szolgáltatóval kerül szerződéses kapcsolatba. A szolgáltató biztosítja a fizikai kártyát, vagy a regisztrációt, mely révén a különböző kútoszlopoknál jogosult a töltésre. Az elektromos kútoszlop üzemeltetője pedig az elektromobilitási szolgáltatóval számol el a felhasznált energiáról.

Az elektromobilitás szabályairól szóló kormányrendelet alapján mind az elektromobilitási szolgáltató, mind pedig az elektromos töltőberendezés üzemeltetője köteles számla kiállítására, annak ellenére, hogy a töltés kezelőszemélyzet nélküli automata berendezéssel történik, melynél számos esetben még nyugta kibocsátására sincs szükség.

A számlázás jelentette adminisztratív kényszer miatt valamilyen módon a szolgáltatók kötelesek a számlázási adatokat bekérni. A legtöbb szolgáltató ezt a kötelező előzetes regisztráción keresztül oldja meg. Ameddig a kötelező számlakiállítás kényszere jogszabályi szinten nem kerül eltörlésre, addig emiatt nem találkozhatunk olyan töltőoszlopokkal, melyeknél egyszerűen, bármiféle előzetes regisztráció nélkül tölthetjük fel e-gépkocsinkat.  Alternatív módon a töltőoszlopon is lenne lehetőség az ügyfél számlázási adatainak megadására, de ezt a módszert a töltőoszlop üzemeltetők láthatóan nem alkalmazzák.

Az EU álláspontja

A kialakult gyakorlat szerint tehát az e-töltés elszámolásába bekapcsolódik az elektromobilitási szolgáltató, így a villamos energiát nem közvetlenül a töltőoszlopot üzemeltetőjétől vásárolhatjuk meg. A piacon számos elszámolási modellt alkalmaznak az elektromobilitási szolgáltatók:

• tényleges felhasznált áramfogyasztás (kWH) alapján történő fizetés
• átalánydíjas, fix felhasználható töltési fogyasztásra /töltési számra felhasználható előfizetési csomagok
• időalapú elszámolás
• töltésindítási díj felszámítása
• a fentiek valamilyen kombinációja (például tényleges feltöltési áram, illetve egy bizonyos töltési időn túl percdíjas elszámolást is alkalmaznak)

Az elszámolások különbözősége maga után vonja a kérdést is, hogy adójogi szempontból szolgáltatásnyújtásról vagy villamosenergia értékesítéséről van szó akkor, amikor elektromos autó akkumulátorát töltjük fel.

A közelmúltban az EU áfa bizottsága is foglalkozott a kérdéssel. A bizottság végső véleménye alapján mind az elektromos töltőberendezés szolgáltatója, mind pedig az e-mobilitási szolgáltató villamos energia értékesítését végzi, azaz adójogi szempontból termékértékesítésről beszélünk. Ugyanakkor az elszámolások eltérő módja miatt felvetődik, hogy a felvett teljesítménytől eltérő módon történő számlázás esetén esetlegesen nem termékértékesítésről, hanem e-mobilitási szolgáltatásnyújtásról beszélhetünk. Azonban az a körülmény, hogy az elszámolás nem feltétlenül a felhasznált elektromos áramon alapul, hanem például időegység alapú számlázást alkalmaznak, nem jelenti azt, hogy ilyen elszámolás esetén nem villamos energia értékesítéséről, azaz termékértékesítésről lenne szó.

Így az e-autók töltéséhez kapcsolódóan alkalmazhatjuk a villamos energia értékesítéséhez kapcsolódó áfa szabályokat. A töltőoszlop tehát az e-mobilitási szolgáltató részére villamos energiát értékesít, az értékesítés teljesítési helye a vevő gazdasági célú letelepedése lesz. A szolgáltató és a végfelhasználó közti elszámolásnak pedig a teljesítési helye az a hely, ahol a töltőoszlop helyileg található.

Tekintettel az elektromos autózás terjedésére, várhatóan számos további adózási témával fogunk még találkozni az elektromobilitás kapcsán.