ABT blog

A

Adóváltozások 2021.

2020. november 17-én az Országgyűlés elfogadta a jövő évtől hatályos adóváltozásokat, azonban az egyes adótörvényekben rögzített szabályokat a veszélyhelyzet idején hatályos kormányrendeletek szerint bizonyos esetekben eltérően kell majd alkalmazni.

Tisztelt Ügyfeleink! Tisztelt Olvasóink!

Az idei évet mind a vállalkozások, a lakosság, mind a költségvetés szempontjából alapvetően átírta a COVID vírus miatti válsághelyzet. Az alábbiakban ismertetett adóváltozások jelentős részét a járvány miatt kialakult kritikus helyzet indokolja, más részük pedig a gazdaság fehérítésével és újbóli fellendítésével függ össze.

1. Személyi jövedelemadó és béren kívüli juttatások

SZÉP-kártya egységes keretösszege

Az éves rekreációs keretösszeg 450 ezer Ft lesz jövőre a költségvetési szerveknél is, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll.

A veszélyhelyzettel összefüggő törvénymódosítások alapján 2021. június 30-ig az éves rekreációs keretösszeg költségvetési szerv esetében 400 ezer, más munkáltatónál 800 ezer forint marad, továbbá a 2020.04.22. és 2021.06.30. között munkavállalói SZÉP Kártya számlákra utalt béren kívüli juttatásokat nem terheli szociális hozzájárulási adó.

COVID miatti juttatások adómentessége

A törvény kifejezetten adómentesnek minősíti – veszélyhelyzetre tekintet nélkül – a magánszemélyeknek ingyenesen biztosított védőoltást és járványügyi szűrővizsgálatot, amelyek sok esetben eddig is adómentesek voltak.

Személyi kedvezmények kiterjesztése

A külön jogszabály alapján súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségben szenvedők, ill. a rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülő magánszemélyek az összevont adóalapjukat jövőre havonta a minimálbér 1/3-ával csökkenthetik (2020-ban adókedvezmény formájában érvényesíthető mértéke a minimálbér 5%-a volt). A személyi kedvezmény a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményét követően, de az első házasok kedvezményét és a családi kedvezményt megelőző sorrendben lesz érvényesíthető az adóalapnál havonta, az erről szóló igazolás vagy határozat alapján.

2. Általános forgalmi adó

Ismét 5%-os áfa az új lakásokra

Új lakások értékesítése esetén 5%-ra csökken az áfa mértéke – többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás esetén maximum 150, egylakásos lakóingatlan esetén maximum 300 négyzetméter hasznos alapterület esetén. A kedvező adómérték a 2023. december 31-ig bejelentett építkezésekre legkésőbb 2026. december 31-ig alkalmazható.

Online-számla rendszer kiterjesztése

Az egyik legjelentősebb változás január 1-től az online-számla rendszer további kiterjesztése.
Mint korábban jeleztük, a MOSS rendszerben jelentett távolról nyújtható szolgáltatások kivételével minden számláról adatot kell szolgáltatni, beleértve

  • a magánszemélyek felé kiállított számlákat,
  • a közösségi termékértékesítéseket, szolgáltatásnyújtásokat, és
  • az export ügyleteket.

2021 első negyedévének türelmi időszakát követően az adatszolgáltatás 3.0-s verziójára történő átállás 2021. április 1-jétől bírság terhe mellett minden adóalany számára kötelező.

Távértékesítési szabályok változása 2021. július 1-től

A nem adóalanyok (azaz leginkább magánszemélyek) felé történő távértékesítésekre vonatkozó új uniós rendelkezéseket 2021. július 1-jétől átültetik a magyar áfa-törvénybe. Ennek értelmében az Unió bármely országában működő cég a közösség más országába irányuló, nem adóalany (azaz leginkább magánszemély) vevők részére történő, összevontan és egységesen 10.000 euró / célország összeget meghaladó értékesítés felett a célország áfáját kell felszámítani. A vállalkozások a jövőben választhatnak, hogy

  • az eddigi gyakorlathoz hasonlóan bejelentkeznek minden célországban, azaz adószámot igényelnek és a célországban adják be áfa-bevallásukat, vagy
  • az új egyablakos OSS (One Stop Shop) rendszerben jelentik a feladás országában az összes célország áfa-kötelezettségét, azaz nem jelentkeznek be a célországban adóalanynak, hanem a hazai bevallásban vallják be a célországok szerinti bontásban az adóalapot és a fizetendő adót.

Az értékesítésben közreműködő elektronikus piactereknek (platformoknak, portáloknak) a jövőben speciális szerep jut: az új szabályok szerint ugyanis ezek a piacterek minősülnek áfa-szempontból értékesítőnek, ha

  • harmadik országbeli eladó közösségi szabad forgalomban lévő termékének eladásában, vagy
  • bármilyen eladó max. 150 EUR értékű, harmadik országból származó termékének eladásában segédkeznek.
    Az áfa-kötelezettséget a piactér az előbbi esetben az egyablakos OSS (One Stop Shop) rendszeren keresztül teljesíti (vagyis a raktárkészlet országában jelenti minden célország fizetendő áfáját), utóbbi esetben pedig választása szerint az I-OSS (Import One Stop Shop) rendszeren keresztül (ebben az esetben az import áfa-mentes lesz, és csak a célországi áfát kell megfizetni), vagy azon kívül teljesíti.

Fordított adózás szűkítése munkaerőkölcsönzés esetén

A munkaerőkölcsönzésre vonatkozó fordított adózás 2021-től csak építés-szerelési munkálatok esetében marad fenn (engedélykötelezettségtől függetlenül). Egyéb munkakörökben történő munkarőkölcsönzés esetén tehát a normál, egyenes adózás szabályait kell alkalmazni.

Behajthatatlan követelések

A behajthatatlan követelések áfájának visszaigénylésére bizonyos feltételek esetén magánszemély vevők esetében is lehetőség nyílik.

Áfa-csoportok

Az áfa-csoporthoz történő csatlakozás és abból való kilépés szabályait rugalmasabbá teszik az akvizíciókban, egyesülésekben részt vevő vállalkozások érdekében.

Utólagos adólevonás

Ha az adószámot az adóhatóság törli, majd utóbb ismét megállapítja, akkor az áfa-levonási jog utólag önellenőrzéssel érvényesíthető.

3. Társasági adó

Fejlesztési tartalék korlátok nélkül

A fejlesztési tartalék 10 milliárd forintos felső korlátja is megszűnik, azaz a vállakozások korlátozás nélkül helyezhetik ilyen címen lekötött tartalékba az éves adózás előtti eredményüket és csökkenthetik ezáltal akár nullára az adott évben esedékes társasági adót. A fejlesztési tartalék felhasználásának szabályai és következményei változatlanul érvényesek, így tulajdonképpen továbbra is egy halasztott adófizetésről beszélhetünk.

Elektromos járművek adókedvezménye megszűnik

Az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások közül a személygépkocsi és elektromos személygépkocsi beszerzések után már nem érvényesíthető adókedvezmény (kivéve egyes nagy rakodóterű személygépkocsikat).

Telephely keletkezése egyezményen kívüli országok és egyezményes országok esetén

Kettős adóztatási egyezmény hiányában a külföldi cégeknek Magyarországon foglalkoztatott munkavállalójuk vagy más jogviszonyban tevékenykedő dolgozójuk révén mindenképpen telephelyük keletkezik Magyarországon, ha a külföldi cég a magánszemélyen keresztül nyújt egy 12 hónapos időszakban legalább 183 napon keresztül szolgáltatásokat (függetlenül attól, hogy ez egy adott fizikai helyhez kapcsolódik, vagy sem). Így a változó munkahelyen vagy home office-ban dolgozók révén is keletkezhet telephely.

Egyezményes ország esetén megerősíti a törvény, hogy az egyezményben szereplő telephely fogalom az irányadó (ahol sok esetben szintén előfordulhat a fentihez hasonló körülmények esetén, hogy telephely keletkezik).

Nem együttműködő államok listája

Az „ellenőrzött külföldi társaság” státuszhoz kapcsolódó speciális adóalap-növelési kötelezettség alól jelenleg kivételes esetekben mentesülni lehet (pl. igazolt valódi jogügyletek esetén, vagy adott nyereségszint alatt). Rendeletben fogják azonban megállapítani azon ún. „nem együttműködő államok” listáját, amelyekre ezek a kivételek nem vonatkoznak.

Valós gazdasági okokról szóló nyilvántartás

A valós gazdasági okokról szóló egyszerű adatszolgáltatás helyett külön nyilvántartás vezetésére kötelezi a törvény azokat a cégeket, amelyek kapcsolt vállalkozással szembeni követelésük behajthatatlanságára tekintettel kívánnak adóalapot csökkenteni.

4. KIVA, KATA

A KIVA adókulcsa 2021-től 11%-ra csökken a jelenlegi 12%-ról.

KIVA belépési és kilépési értékhatárok emelése

A KIVA rendszerbe történő belépés bevételi értékhatára 1 Mrd Ft-ról 3 Mrd Ft-ra, a kilépési értékhatár pedig 3 Mrd Ft-ról 6 Mrd Ft-ra emelkedik. A létszámkorlátra vonatkozó korlátok továbbra is változatlanok, azaz 50 főig lehet belépni és 100 főig lehet a rendszeren belül maradni.

KIVA megszűnési ok törlése

A jövőben bent maradhat a KIVA rendszerében az az adózó, amely az adóév végén fennálló, 1 millió Ft-nál nagyobb adótartozását a kizárásáról szóló határozat véglegessé válásáig megfizeti.

KIVÁ-ról TAO-ra történő áttérési szabályok változása

Pontosítják a KIVÁ-ról a társasági adóra történő áttéréskor a nyereség leadózására és a veszteség figyelembe vételére vonatkozó szabályokat, így nem marad adózatlanul az utolsó KIVA évben megtermelt nyereség, hanem az is a TAO rendszerén belül kerül adóztatásra, illetve az utolsó KIVA időszakban keletkezett veszteséget is figyelembe lehet venni a TAO-n belül.

KATA szigorítás 3 millió forintos összeghatár felett

A korábban bejelentett és január 1-től életbe lépő KATA-szabályok is pontosításra kerültek:

  • Január 1-től 40%-os extra adó terheli az azonos kifizetőtől származó, 3 millió forintot meghaladó bevételt
  • Belföldi kifizető esetén az adó a kifizetőt terheli, míg külföldi vállalkozástól kapott bevétel esetén a KATÁS személy fizeti meg az adót, amelyet a bevétel 71,42%-a után kell felszámítani, azaz úgy kell tekinteni, hogy a kapott bevétel már tartalmazza a 40%-os adót
  • A tételes havi adó megfizetésének kötelezettségét az extra adó nem váltja ki.
  • A költségvetési szervtől származó bevétel kivételt képez a 40%-os extra adó alól.
  • A KATÁ-s vállalkozó kapcsolt vállalkozástól származó bevételét is 40%-os extra adó terheli. A belföldi kifizetőnek ebben az esetben is levonási kötelezettsége van, külföldi kifizető esetén pedig az adót a KATÁ-s vállalkozás rendezi.
  • A 40%-os adóval sújtott részt nem kell a KATA rendszer általános 12 millió forintos értékhatárába beszámítani.

5. Egyéb adónemek

Helyi adók

  • 2021-től a gépjárműadó teljes egészében a központi költségvetés bevétele lesz, melyet a NAV fog beszedni.
  • Megszűnik az ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység utáni adó. 180 napot meghaladó építőipari tevékenység esetén továbbra is az állandó jellegű iparűzési tevékenységre vonatkozó adót kell megfizetni, viszont a fel- és összeszerelés tárgyául szolgáló termékértékesítést végző külföldi vállalkozók az új szabályok alapján mentesülhetnek a napi átalány megfizetése alól.
  • Az iparűzési adó számítása során is szükséges lesz a transzferár-szabályokat alkalmazni, vagyis kapcsolt vállalkozások közötti ügyleteknél a nettó árbevételt a szokásos piaci ár alapulvételével kell megállapítani.
  • Az iparűzési adó bevallást elektronikus úton kell a NAV felé benyújtani.
  • Pontosítják a gépkocsit bérbe-, lízingbe adó vállalkozások iparűzési adóalapjának megosztási szabályait.

Jövedéki adó

  • A jövedéki adatszolgáltatásokkal kapcsolatos mulasztások esetén az adóhatóság 15 napos határidővel figyelmeztetést küld, mielőtt bírságot szabna ki. Ugyanakkor kötelező bírságolni, ha a mulasztás miatt kevesebb jövedéki adót fizetett az adózó.
  • Évente háztartásonként 86 liter gyümölcspárlat magánfőzése adómentessé válik, de előzetes bejelentés szükséges a NAV felé az előállítani kívánt mennyiségről. Az egyéb pálinkafőzéssel kapcsolatos szabályok betartását az önkormányzat jegyzője ellenőrzi.
  • Az uniós irányelveknek megfelelően 2021. január 1-jétől, majd április 1-jétől is emelkedik a cigaretta és más helyettesítő dohánytermékek jövedéki adója.

Illetékek

  • Az eljárási illetékek rendszere kedvezőbb lesz. A törvény külön mellékletben sorolja fel az illetékköteles eljárásokban alkalmazandó illetékmértékeket, és az illetékmentes eljárásokat (számos korábban illetékköteles családjogi, foglalkoztatással kapcsolatos, egészségügyi, szociális, okmányokkal kapcsolatos és adóügyi eljárás illetékmentessé válik).
  • A családi otthonteremtési kedvezmény felhasználásával vásárolt új és használt lakás után nem kell visszterhes vagyonszerzési illetéket fizetni.

Adóeljárás, adóigazgatás

  • A kezdő vállalkozások támogatását célzó mentorálási időszak 6 hónapról 12 hónapra emelkedik, amely során az adóhatóság segítséget nyújt az induló vállalkozások (beleértve az egyéni vállalkozókat is) adókötelezettségeinek teljesítéséhez.
  • Emelkednek a fizetési kedvezmények értékhatárai:

o A megbízható adózókra vonatkozó max. 12 havi részletfizetés a jelenlegi max. 1,5 millió Ft helyett max. 3 millió Ft-os adótartozás esetén vehető igénybe;

o Természetes személyek 500 ezer forint összegű adótartozás helyett 1 millió forintra vehetnek igénybe évente egy alkalommal max. 12 havi pótlékmentes részletfizetést;

o A vállalkozási tevékenységet nem folytató, áfa-fizetésére nem kötelezett természetes személyek 6 helyett max. 12 hónapra, ill. 200 ezer Ft helyett max. 500 Ft-ra kérhetnek automatikus részletfizetést az SZJA-bevallásban.

Bízunk benne, hogy hírlevelünk segítséget nyújt az új adószabályok értelmezésében és alkalmazásában. Kérdések esetén szívesen állunk rendelkezésükre.

Üdvözlettel:

ABT Treuhand csoport

Megjelent: 2020. november 30. | Témakör:

A fenti összefoglaló tájékoztatás és figyelemfelhívás céljából készült. Bármilyen ebből következő döntés előtt javasoljuk, hogy konzultáljon szakértőinkkel.

Az ABT Treuhand Csoport 2005 óta a NEXIA International tagja. A Nexia International a világ több mint 100 országában működő mintegy 320 független adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szaktudását és tapasztalatát egyesítő, 1971 óta létező hálózat.