Elvárt béremelés szabályai 2012-ben
Tisztelt Ügyfeleink! Tisztelt Olvasóink!
Amint arról már bizonyára értesültek, az adójóváírás kivezetése miatt 2012-ben az alacsonyabb keresetű munkavállalók esetében a változatlanul maradó bruttó bér alacsonyabb nettó bért eredményez. A kedvezőtlen hatás elkerülésére a kormány egy kompenzációs rendszert dolgozott ki.
A munkáltatóknak két okból is javasolt a kormány által elvárt béremelést végrehajtani, egyrészt mert adókedvezmény érvényesíthető a szociális hozzájárulási adóból, másrészt aki nem kompenzál, különböző szankciókat szenvedhet el.
Ahhoz, hogy a munkáltató érvényesíteni tudja az adókedvezményt, illetve hogy elkerülje a szankciókat eltérő feltételeknek kell megfelelnie. Az alábbiakban összefoglaljuk az erre vonatkozó előírásokat.
Elvárt béremelés végrehajtása a szankciók elkerüléséhez
A munkáltató a bruttó 216.806 Ft alatti bruttó munkabérek esetén köteles béremelést végrehajtani. Könnyítés, hogy béremelés 25 százalékát béren kívüli juttatással is ki lehet fizetni a munkavállalók részére, amely mérsékeltebb költségemelkedéshez vezet.
A béremelés végrehajtását a munkaügyi központ munkaügyi ellenőrzés során vizsgálja. Ha a munkáltató nem hajtja végre a béremelést, erről a munkaügyi központ határozatot hoz. Munkaügyi bírság emiatt nem szabható ki, de hátrányok érhetik a társaságot. Ajánlattevőként két évig nem
indulhat közbeszerzési eljáráson, és a központi költségvetésből, illetve elkülönített állami pénzalapokból nem részesülhet támogatásban. Ezen következmények alól abban az esetben mentesülhet, ha a munkavállalók legalább 2/3-ánál végrehajtja az emelést.
Elvárt béremelés végrehajtása az adókedvezmény érvényesítéséhez
A munkáltató az elvárt béremelés végrehajtásához, amennyiben az elvárt béremelést valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállaló esetén végrehajtotta, adókedvezményt vehet igénybe a szociális hozzájárulási adóból. Abban a hónapban érvényesíthető kedvezmény, amelyben a munkavállalók mindegyike esetén megvalósult az elvárt béremelés. Az adókedvezmény célja, hogy a munkáltatói költségek ne emelkedjenek 5 százalékosnál nagyobb mértékben.
Az adókedvezmény mértéke 2012-ben:
75.000 Ft bruttó bér összegéig havonta a bruttó bér 21,5 %-a, de legfeljebb 16 125 Ft, míg 75.000 Ft bruttó bér fölött az adókedvezmény csökkenő mértékben érvényesíthető. (A gyakorlatban a kedvezmény 190.000 Ft-os bruttó bérnél „elfogy”). Valószínűleg lesznek olyan cégek, amelyek nem tudják biztosítani önerőből az 5 százalékos emelést sem. Az elbocsátások megelőzése érdekében a kormány egy pályázati konstrukciót dolgoz ki, amely révén az állam az 5 százalékos költségemelkedésből további két-három százalékot átvállal. Várhatóan kora tavasztól lehet majd erre a támogatásra pályázatot benyújtani.
Munkatársaink az elvárt béremelés gyakorlati megvalósításával kapcsolatban készséggel állnak az Ön rendelkezésére!
Üdvözlettel:
ABT Treuhand
Láng József Tóth-Mihályi Zsuzsanna Kardos Péter
ügyvezető senior adótanácsadó üzletágvezető
jozsef.lang@abt.hu zsuzsanna.mihalyi@abt.hu peter.kardos@abt.hu
Fenti összefoglaló és valamennyi abban foglalt információ a tájékoztatás és figyelemfelhívás céljából készült. Bármilyen ebből következő döntés előtt javasoljuk, hogy konzultáljon szakértőinkkel.
Az ABT Hungária Tanácsadó Kft. 2005 óta a NEXIA International tagja.
A Nexia Interntional a világ több mint 100 országában működő mintegy 320 független adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szaktudását és tapasztalatát egyesítő, 1971 óta létező hálózat.
www.nexia.


